Lovaggá ütötték a német polgármestert

Lovaggá ütötték Sebastian Kurz, Aichtal testvérváros polgármesterét Sümegen, aki négyfős küldöttsége élén érkezett a barokk kisvárosba. Amint azt Végh László polgármestertől megtudtuk, Aichtal és Sümeg között immár harmincöt éve áll fenn testvérvárosi kapcsolat, a mostani látogatás is a régi barátság jegyében történt. A vendégek jártak a Balatonnál, részesei voltak a Gesztenyevirág Fesztivál programjain és nem…

Részletek

Sümegi filmkockák – Utazás a múltba

Az idei Gesztenyevirág Fesztivál nyitó programjaként vetítették pénteken N. Horváth Erzsébet Sümegi filmkockák című filmjét, amely a város filmszalagra írt örökségét dolgozta fel. A Kisfaludy Sándor Művelődési Központban egy kis időre megelevenedett a mozis, filmes múlt, benne a sümegi mozi történetével és ezzel együtt a most bemutatott mű emléket állított a tavaly elhunyt sümegi filmrendezőnek,…

Részletek

Búcsú a gimnáziumtól, búcsú a diákévektől

A Kisfaludy Sándor Gimnázium két végzős osztályának diákjait búcsúztatták a tanárok, és a még maradó diáktársak szerdán délután Sümegen. Az intézmény udvarán felsorakozó tanulók számára a szülők, hozzátartozók előtt Szeidlné Lakos Éva, a Kisfaludy gimnázium igazgatója kívánt további sikereket búcsúzó beszédében. Mint mondta, szemük előtt váltak fiatal felnőtté diákjaik, akik mostantól már más utakon járnak,…

Részletek

Megalakult a KDNP Sümegi Szervezete

A napokban megalakult a KDNP Sümegi Szervezete, mintegy húszfős létszámmal. A sümegi alakuló ülésen részt vett Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője. Az újonnan létrejött szervezet elnöke Pető-Koós Rita lett, míg a titkári megbízatást Kalotay Kristóf kapta. Az eseményről a Kereszténydemokrata Néppárt Veszprém vármegyei és városi szervezete adott hírt közösségi oldalán….

Részletek

Önbíráskodás – Pénzért akarta visszaadni az ékszert

Egy férfi nem akart beletörődni a szakításba, aminek rendőrségi eljárás lett a vége.A pár az egyik környékbeli szállón veszett össze április 22-én éjjel, végül rendőri intézkedést kértek. A 48 éves veszprémi nő elmondta a járőröknek, hogy veszekedtek élettársával, és közölte vele, hogy elköltözik tőle, amit a férfi nem akart elfogadni. Kezdetben követelte a közösen kezelt…

Részletek

Jogszerűtlen áramvételezés

Újabb áramlopás közben értek tetten egy férfit a balatonfüredi rendőrök.A budapesti sértett tett feljelentést április 22-én délelőtt, mivel az egyik szomszéd engedély nélkül használta az áramot balatonfüredi telkéről. A feljelentő elmondta a rendőröknek, hogy közel két éve dolgoznak a nyaralójánál szakemberek, akik már akkor jelezték, hogy egy közelben lakó férfi – engedély nélkül – visszatérően…

Részletek

Június 30-ig kérhető pótlékmentes részlet a gépjárműadóra

Azok a magánszemélyek, akik nem tudják a gépjárműadót egy összegben rendezni, június 30-ig kérhetik az automatikus 5 havi pótlékmentes részletfizetést. Aki papíralapon várja a NAV határozatát, és emiatt még nem fizetett, még nem késett, mert az átvételtől számított 30 napja van a befizetésre. A NAV ügyfélszolgálatain és közösségimédia-felületein többen jelezték, hogy még nem kapták meg…

Részletek

Őrizetben az élettársát bántalmazó férfi

Megverte nőt és elvette a pénzét. A rendőrség kezdeményezi a férfi letartóztatását. Egy veszprémi nő tett bejelentést a rendőrségre április 12-én délelőtt, mert a korábban szívességből befogadott férfi részegen, erőszakkal akart bejutni a lakásába. A nő a kiérkező járőröknek elmondta, hogy a férfi néhány nappal korábban már bántalmazta. Kiborította a kerekesszékből, belerúgott, és megtaposta, valamint…

Részletek