Szijártó János – Koszorúzással kezdődött, majd miniszteri és polgármesteri köszöntővel, valamint ünnepi műsorral folytatódott a városi megemlékezés Sümegen az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából.

A Kisfaludy Sándor Művelődési Központban Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, közigazgatási és területfejlesztési miniszter idézte fel az 1956-os eseményeket ünnepi beszédében. – 1956 október 23-án a nemzet egységesen állt ki a kommunista elnyomók ellen, a tömeg követelte a hatalom helytartóinak távozását. Bár akkor nem tudták egészen pontosan megfogalmazni, hogy mit is jelent a szabadság, de azt igen, hogy általa az emberek, az egyének, a közösségek, a nemzetek saját maguk dönthetnek sorsukról, jövőjükről, s arról, hogy vezetőik milyen politikai irányvonalat képviseljenek. Október 23-án ez volt a nemzeti közmegegyezés alapja, ez járhatott az egyetemisták fejében, akik a Bem szoborhoz mentek, és ez járhatott azok fejében, akik a Magyar Rádió előtt gyülekeztek, s minden bizonnyal a magyar szabadságért kiálló, tenni akaró ember fejében. Sajnos azt nem tudjuk, hogy miként nézett volna ki az a Magyarország, amelyet elődeink 1956-ban megálmodtak, hiszen nem adatott meg a felkelőknek, a szabadságharcosoknak az utca emberének, hogy egyáltalán feltegyék a kérdést, milyen legyen az ország – fogalmazott Navracsics Tibor. Hozzátette, a forradalom bukása után a szovjet megszállók és a pufajkások elnyomó diktatúrája alatt a jövőről nem lehetett szabad vitákat folytatni. Egészen 1989-1990-ig, amikor végre eljött az ideje, hogy a lyukas zászlóba a lyuk helyére kerüljön valami, valamilyen jövőkép.

Végh László, Sümeg polgármestere arról szólt, hogy sokáig ellenforradalomként emlegették az 1956-os eseményeket, igazából csak szűk családi körben nevezték forradalomnak. – Milyen furcsa a történelem, hiszen a kommunisták nemcsak a jelent, de a múltat is igyekeztek átírni. Talán éppen ezért a nemzeti önállóság volt az az eszme, ami köré mindenki jó szívvel tudott csatlakozni – hangsúlyozta a polgármester, aki beszédében megemlékezett a helyi forradalmi eseményekről, áldozatokról is. Mint mondta, Sümeget 1956. október 27-én érte el a forradalom lángja, a helyi forradalmi tanács Kisfaludy István elnöklete mellett kezdte meg munkáját. S bár mindez rövid ideig tartott, a szabadságért való bátor kiállásukat nem feledi az utókor.

A városi temetőben, valamint a Kisfaludy téren a város önkormányzata nevében Végh László polgármester, Németh Zoltán Sándor alpolgármester és Böjte Éva önkormányzati képviselő koszorúzott, a Fidesz nevében Remete József és Meszlényi Dezső Márk, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Pannon Császári és Királyi Borlovagrend nevében Sör László, Csali János, Beszedics Attila és Főzör László helyezett el koszorút.
Az ünnepség az Operett–Musical Voice Társulat zenés ünnepi műsorával folytatódott, illetve látványos produkcióval működött közre a Balance Táncegyüttes.
Képgaléria: